|
2018-06-13 22:11:43, szerda
|
| |
| |
|
|
| |
Vonatban ülök
Vonatban ülök. Oly hosszú órák
telnek el, amíg utazom,
csapkod az eső, s az ablaknál ülve
végigcsorog az arcomon.
Hadd hulljon csak! Ne tudja senki,
hogy az arcomon mért ragyog,
s hogy keveredik könnyeimmel,
mellyel küszködöm oly nagyon.
Nem tudom: vajon mi hallik jobban?
A vonat, amely úgy zakatol?
Vagy a szívemben lüktető érzés,
mely úgy tombol, hogy már nem bírom?
Üvöltenék. De elhal a hangom,
s megnyugszom, ahogy zakatol
a vonat, hiszen már messze járok
onnan, hol bántottak oly nagyon.
Istenem! Égess mindent ott össze,
mi visszafűzne, hisz láthatod
mennyi fájdalom, mennyi kín az,
mi lelkembe vésődött, s fáj nagyon.
Vigyél messze. Csak egy talpalatnyi
földet adj, ahol járhatok,
hol a szavaknak súlya van még,
s a tisztességért jár jutalom.
Ne annak adj, ki azoktól lopja
a napi betevő falatot,
akiknek így is alig van már,
s fájdalom ül az arcukon.
Azt a sok hitvány, kapzsi embert
büntesd már végre, ki másokon
keresztülgázol, hogy több lehessen,
pedig oly hitvány, s oly gonosz.
Írta: Meggyesi Éva |
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - MEGGYESI ÉVA |
|
|
|
Címkék: keresztülgázol, tisztességért, talpalatnyi, megnyugszom, könnyeimmel, visszafűzne, végigcsorog, szavaknak, küszködöm, üvöltenék, bántottak, szívemben, keveredik, meggyesi, lelkembe, fájdalom, láthatod, vonatban, lehessen, vésődött, ablaknál, járhatok, lüktető, akiknek, hitvány, zakatol, falatot, arcukon, azoktól, másokon, mindent, jutalom, büntesd, istenem, mellyel, hulljon, ablaknál ülve, arcomon mért, szívemben lüktető, szavaknak súlya, napi betevő, Meggyesi Éva,
|
|
Offline
